A Közraktárak, miután magukra irányították az egész - gazdasági fejlődése szempontjából elsőrendűen fontos kereskedelmi és ipari lehetőségek felé forduló - város figyelmét, önmagukba zárulva, bekerítve és magukra hagyva a poszt-indusztriális valóság jellemző képeivé váltak. Néhány terv ellenére, amelyeket a múlt század folyamán dolgoztak ki, a Közraktárak területe (és vele együtt városi és tájképi meghosszabbításai, a Duna és a Dunát közrefogó rakpartok, amelyek meghatározzák Budapest fiziognómiáját,) ma egy városi zárványt alkot, amely megakadályozza mind a Duna Petőfi és Szabadság hidak közötti szakaszának, mind a főváros történetének kiemelkedő szakaszát fémjelző épületeknek a valorizációját és közösségi használatát.
A Nagykörút megnyitása Ferencvárosban (1883-ban az északi rész) a Malom utca (a mai Üllői út) nyugati oldalán nagymértékben megváltoztatta a városrész arculatát. A munka nagysága ráirányította a figyelmet arra, hogy hány épületet bontottak le (251) és hányat építettek fel (253). A Nagykörút megépítése nem csupán a város számára volt áldásos, hanem ezzel párhuzamosan soha nem látott fejlesztés vette kezdetét a Ferencvárosban is. A középületeken kívül (Bakás téri templom, Fővámház - ma Közgazdaságtudományi Egyetem -, Iparművészeti Múzeum és Főiskola, Vásárcsarnok.stb.), számtalan gyár és üzem működött a városrészben.
A 19. század utolsó évtizedeiben a Duna-part fokozatos fejlődésnek indult, a közlekedésnek, valamint az áruszállítás, a rakodás és raktározás igényeinek megfelelően: 1880-81-ben elkészült a Közraktárak négy épülete, 1881-83-ban pedig a monumentális "Elevátor" ( Keresztely U. tervei alapján), a gabonaszállító hajók rakodóállomása és raktára.
Az 1930-as évek végén a Duna szabályozására és a rakpart rendezésére készített számtalan tervnek és vállalkozásnak köszönhetően, a környékbeli területek értéke a magasba szökött. A Duna-part rendezésére 1938-ban készített terv kiemelkedő jelentőséggel bír Ferencváros történetében és fejlődésében.
Ezen terveknek megfelelően egy déli irányba tartó utat nyitottak a kerületben, aminek érdekében eltüntettek minden létesítményt a Fővámháztól kiindulva (így az ún. Sóházat, illetve a Vásárcsarnok alatti épületeket), a rakodó part felső részének sétálóutcává alakítása érdekében.
A városi hatóságok tehát nagy figyelmet szenteltek a Duna-part fejlesztésének és csinosításának. A Duna-part látképének kialakításakor a ferencvárosi partszakasz háttérbe szorult, mivel a folyópart ezen részén gazdasági és kereskedelmi tevékenységet folytattak. Tekintet nélkül arra, hogy ezek a tevékenységek milyen hasznot hajtottak, a város növekedésével párhuzamosan idővel abbamaradtak. Mindazonáltal a ferencvárosi rakpart ekkorra már megtalálta új feladatát a városnegyed különböző pontjainak összekapcsolásában.
Az újabb háború közelségének fenyegetése elsodorta a városrész kinyitásának többi elképzelését. A háború irtózatos pusztítása nem ismert könyörületet. Hét évvel a harcok befejeződése után még mindig egy ideiglenes híd állt a Petőfi híd helyén. A bombázásokban súlyosan megsérült Elevátor, melynek egyes részei sértetlenül maradtak, ötvenes évekbeli lebontásáig megkövült mementoként állt a híd lábánál.
A Nehru park, amelyet 1966-ban a háborúban lerombolt közraktárak és a régi Elevátor helyén építettek, különleges hely volt ekkor, mivel a háborúban szintén súlyos károkat szenvedett Margitszigeten kívül ez volt az egyetlen nyilvános park Budapesten. A park kiemeli az épített tér és a park együttesének hosszanti és egységes jellegét; ez a jelleg karakterisztikus eleme ennek a "szigetnek", amely súlyosan eltorzítja a városnegyed szövetét. A városnak ezt a pontját változatos és jelentős nagyságú közönség látogatja. Nem véletlen, hiszen, nincs még egy olyan park Budapesten, amely ilyen kapcsolatot teremt a Dunával, és ennyire kellemes pihenőhelyet kínálna.
A rendszerváltás óta a háború után inkább stagnáló Ferencvárosban jelentős általakítások és beruházások indultak meg. A változás nem csupán az ingatlan tulajdonlás viszonyainak megváltozásában jelentkezett, hanem a városvezetés új alapokra helyezésében, a gazdálkodásában és az ideköltöző lakosságot érintő ügyek intézésében is megmutatkozott.
Jól érzékelhető az átmeneti irányok, a számtalan ingatlanügylet, és a városrendezés korszerű felfogása, ami gyökeresen megváltoztatta a városrész arculatát (kitűnő példa erre a felújított és "kávézóutcává" átalakított Ráday utca).
A Közraktár utca mentén végighúzódó impozáns, reklámokból álló homlokzat (lásd a 7. és 8. képeket) egy erősen leromlott, a kontrollálatlan autóforgalom által kisajátított utat terel végig, amelyet teljes mértékben elkerülnek a gyalogosok. A területnek ez a száműzetése nyilvánvalóan törést hoz létre a város dinamikájában, annál is inkább, mivel a partszakaszok "hátsó homlokzatai", mint például a Ráday utca, különös figyelemnek örvendenek az 1990-es évek óta.
